Blog

Serdült Orsolya

5. Nap: Összeomlás határán

Budapest-Bamako 2010 - (2010.01.19.)

Sikerült magunkat kipihenni a nagy megrázkódtatás után. Reggel felhívtuk a versenyszervezőket, elkértük a mai napi cél koordinátáit.

A szerencse a szerencsétlenségben hogy ma is tudtunk ágyban aludni és forró vízben zuhanyozni a kemping helyett. Megreggeliztünk és elindultunk. Megálltunk tankolni. Mikor Anti bement fizetni egyszer csak annyit láttunk, hogy rohan ki a boltból tiszta mérgesen. Nem értettük mi a baj, majd egy idő után megállt és elindult felénk, de szinte majd felrobbant a dühtől. Elmesélte, hogy mikor fizetett egy pillanatra letette a táskáját a pultra egy kisfiú beszaladt és ellopta. Szegényt nagyon sajnáltuk, hiszen benne volt az összes anyag, amit eddig forgatott rólunk valamit a pénze is…

Kicsit megtörtünk lelkileg már azt hiszem. Nem is tudom, mi tudja még tetőzni ezeket… Útközben megálltunk mert láttunk egy nagyon kis helyes kirakodóvásárt körülnéztünk. Nagyon jó dolgokat találtunk. Az autóval minden rendben, a hegyes szerpentines talajon is jól vizsgázott IMÁDJUK!

 

 

 

 

 

 

 

Vissza a bejegyzésekhez



Blog