8 óra kompozás után elindultunk az első Afrikai futamunkra. A látvány nagyon lesújtott ránk. Minden csupa kosz volt az emberek össze-vissza mászkáltak az úttesten nagyon kellett vigyázni el ne üssünk valakit.
Az első 5 pontig szuperek voltunk. Láttunk egy csodaszép oázis gondoltuk letelepedünk és megebédelünk kicsit leszakadtunk a mezőnytől, mert nekiálltunk főzni. Újult erővel és teli gyomorral útnak indultunk a többi pont felé. Innen kezdődött a Tuareg rendes tesztelése…. :) Találtunk a cél felé egy sziklás leejtőt gondoltuk ott le tudunk menni. Használtuk a felezőt és a difizárat is. Nagyon durván nézett ki . Jó ötlet volt ez a haspáncél. Az út közepén volt egy nagy szikla, amit odébb kellett raknunk. Felemeltük nagy nehezen csakhogy az kettétört.
Én forgattam le a szakadék felé a kisebbik részét Anti (az operatőr) forgatta a nagyot Zsuzsi meg vezetett. Csakhogy az ujjam a két szikla között volt és mikor elkezdtük görgetni az ujjam beszorult a két kő közé. Nagyon csúnya seb lett és roppant is, de nem gáz mentünk tovább hiszen nagyon nem tudtunk mit csinálni bekötöztük… A vicc az egészben az volt, hogy nem néztük meg rendesen az utat és a végén nem volt levezető csak egy nagy árok. De megfordulni sem tudtunk, úgyhogy a szakadék szélén kellett visszatolatni a sziklák között. A kocsinak meg sem kottyant, viszont mi leizzadtunk :-)
De a java is csak ezután jött. Ugyanis elkeveredtünk az Atlaszhegységbe és jól el is tévedtünk. 4 óra alatt 30 kilométert tudtunk megtenni a kanyargós utakon. Áldom azt az embert, aki kitalálta azt, hogy mikor kanyarodik a kocsi egy segítőfény világít oldalra. Azt írnom sem kell, hogy telefon az nuku… Zsuzsinak meg sem mertük mondani, hogy lesz még olyan hegység hogy 3000 méterre is fel kell mennünk. Nagyon-nagyon eltévedtünk és el is fáradtunk mindketten.
Hullák voltunk és mikor láttuk a Gps-en hogy 4óra alatt nem fogy a kilométer a célig és jön még 5 ugyanolyan hegy, sőt még durvább is (mert feketék voltak a topológ térképen) kétségbeestünk. A célig még 280km volt és éjfélt ütött az óránk. Nagyon kellett tartani magunkat, hogy ne boruljunk ki… Végül úgy döntöttünk megállunk, lefekszünk valahol és holnap folytatjuk az utunkat. NEM ADJUK FEL!!